Simona Spiridon szurkolói honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
frissek

 

 Szerkesztette: Kalmár Gellért    Segített: Kalmár Anna

 

 

 

 

 
Menü
 
Simi és Mika

 
Simona Spiridon
 
Interjúk
 

Videók
 
Számláló
Indulás: 2009-08-30
 

TRY.HU

2009. EB Kína
2009. EB Kína : Spanyolcsizmában kell előre lépnünk

Spanyolcsizmában kell előre lépnünk

kezi.hu  2009.12.12. 19:42

Szombaton megkezdi középdöntős szereplését a magyar női válogatott a kínai világbajnokságon, a mieink kora délután az Eb-ezüstérmes spanyolokkal találkoznak, a beteg Szucsánszki és a sérült Vérten nélkül.


A japánok ellen aratott győzelemmel a magyar válogatott kiharcolta a középdöntős szereplés jogát a kínai világbajnokságon, így Mátéfi Eszter együttese a minimális célt már teljesítette a legjobb 12 közé kerüléssel. Innentől kezdve sok veszítenivalója a jelenlegi magyar válogatottnak már nem lehet, a középdöntőben remélhetőleg képes lesz felszabadultan játszani nemzeti csapatunk. Két klasszisunk, Szucsánszki, illetve Vérten sérüléssel bajlódik, előbbi a bokáját, utóbbi a combját fájlalja, ráadásul a Fradi irányítója erős megfázást is összeszedett, ezért antibiotikumot szed, így egyikük sem lesz ott a pályán. Öt mérkőzés után pénteken a szövetségi kapitány szabadnapot rendelt el a kerettagoknak, így remélhetőleg a lazítás jót tett a torna felén immár túljutó csapatnak.

A spanyol válogatott az elefántcsontparti, az argentin és a kazah csapatok magabiztos legyőzése után a házigazda kínaiakkal találkozott a 4. fordulóban. Az első félidő még szoros volt (11-9), ám a fordulást követően már csak egy csapat volt a pályán, és Spanyolország ismét kétszámjegyű különbséggel tudott nyerni (27-12). Az utolsó fordulóban következett a csoport rangadója a koreaiakkal, amelyen a fej-fej melletti küzdelemből az európaiak kerültek ki győztesen (28-27). A spanyolok leggólerősebb játékosa Aguilar, aki 28-szor talált a kapuba, ráadásul kizárólag akcióból, így ebben a rangsorban listavezető.

Spanyolország ötödik alkalommal vesz részt a világbajnokságon, eddigi legjobb eredménye egy 5. hely 2003-ból – akkor, emlékezetes mérkőzésen, a norvégokat győzték le, és szerezték meg ezzel az athéni repülőjegyet. A legutóbbi seregszemlén ugyan csak a 10. helyet szerezte meg a spanyol válogatott, ám a tavalyi Eb-n elért bravúros ezüst, na és a hibátlan mérleg a csoportmérkőzések során akár elődöntős szerepléssel is kecsegtethet a számára. Igaz, ehhez azért a románoknak, a norvégoknak, és remélhetőleg a magyar válogatottnak is lesz egy-két szava.

A spanyol keret évek óta közösen készül, Begona és Beatriz Fernandez, Ocina, Cuadardo, Aguilar, vagy éppen Mangue hosszú idő óta a spanyol válogatott meghatározó tagjai, két kapusuk, Gonzalez és Ciobanu pedig olyannyira megbízhatóak, hogy a vb eddigi öt találkozóján mindketten ötven százalékos hatékonysággal védtek.

Ami a két csapat közös történelmét illeti, tizenöt mérkőzést játszottunk idáig a spanyol válogatott ellen. A mérleg pozitív, 7 győzelem mellett 4 alkalommal döntetlen született, míg 4-szer a spanyolok bizonyultak jobbnak. Az első találkozóra az 1987-es B-csoportos világbajnokságon került sor, akkor tizenhárom gólos győzelmet aratott válogatottunk. Intő jel lehet azonban számunkra, hogy az utóbbi két meccsen nem sikerült győznünk, ráadásul mindkét találkozóra egy-egy nagy torna keretében került sor. A 2007-es franciaországi világbajnokságon 26-26-os végeredmény született, míg a tavalyi Európa-bajnokságon 23-21 arányban alulmaradtunk.

Magyarország-Spanyolország női világbajnoki középdöntő-mérkőzés szombaton 14:15-től online a kézi.hu-n.

Női vb, középdöntő, II-es csoport, 1. forduló, Suzhou:
MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG

Női vb 2009 középdöntő II-es csoport
1. Spanyolország 3 2 1 0 76-60 5 p
2. Románia 3 2 0 1 95-69 4 p
3. Koreai Köztársaság 3 2 0 1 88-80 4 p
4. Norvégia 3 2 0 1 77-71 4 p
5. Magyarország 3 0 1 2 65-77 1 p
6. Kína 3 0 0 3 56-100 0 p

 
Kézilabda
 
Következő meccs

 

 

BEÁLLÍTÁS KEZDŐLAPNAK!

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Simi Vérten Orsival

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 

Linkek
 
Források
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.