Tét nélkül utoljára
kezi.hu 2009.12.04. 15:03
Csütörtökön játssza utolsó edzőmérkőzését a magyar női válogatott a szombaton kezdődő világbajnokság előtt, a mieink Wuxiban a németek ellen gyakorolnak.
Szántó András csapatvezető arról tájékoztatta a kézi.hu-t, hogy a korábbi sérültek, betegek állapota szépen javul, még az ínhüvelygyulladással bajlódó Zácsik Szandra is pályára tudott lépni védekezésben a kínaiak elleni győztes meccsen. Sajnos a csapatból két újabb játékos, Pastrovics Melinda és Tóth Katalin viszont megfázással küzd.
A magyar válogatott Suzhou-ban immár a nagycsarnokban tartja edzéseit, ám a németekkel Wuxiban mérkőzik meg, így kínai idő szerint csütörtökön délután másfél órás buszút vár a válogatottra, majd este hétkor (magyar idő szerint délben) meccsel a németekkel Mátéfi Eszter együttese, a vacsorát követően pedig visszatér Suzhou-ba.
Az év elején kinevezett Rainer Osmann szövetségi kapitány együttesével a Világkupán is találkozott a magyar csapat, és remekül kezdett, Szucsánszki jó játékával 16-11-re vezetett szünetben, ám a félidőt követően szétesett a csapatjáték, a mieink elfáradtak, és végül 30-26-os vereséget szenvedetek. Az utóbbi három évben több világversenyen is emlékezeteses meccseket vívott a magyar és a német csapat, hiszen a 2006-os Európa-bajnokságon 34-27-es, sokkszerű vereséget szenvedtünk Jurackéktól, a 2007-es világbajnokságon Szamoránsky az utolsó másodpercben lőtt góljával egyenlítettünk (30-30), a pekingi olimpián pedig Pálinger remek kapusteljesítményét Görbicz győztes gólja koronázta meg 24-24 után az utolsó percben.
A magyar válogatottban ezúttal sem Pálinger, sem Görbicz, sem Szamoránsky nem játszik, de a németek is nélkülözik legjobbjaikat: Jurack anyai örömök elé néz, Nadine Krause, a 2006-os esztendő legjobb kézilabdázója pedig válloperációja utáni pihenőjét tölti, így a két klasszis sem a csütörtöki felkészülési meccsen, sem a vb-n nem szerepel. A tornán a bombaerős A-csoportba kerültek a németek, így a francia-svéd-dán-brazil-kongói ötösből legalább három együttest meg kell előzniük a továbbjutáshoz
|