Városnézés után, edzés előtt
kezi.hu 2009.11.30. 15:11
A hétfői nap délelőttje városnézéssel telt Suzhou-ban a magyar női válogatott számára. A csapat tagjai nagyrészt már átestek az akklimatizálódás nehézségein, és már Kína ellen hangolnak.
Vasárnap két edzésen vettek részt a világbajnokság helyszínén a magyar válogatott tagjai, a hétfő délelőttöt azonban városnézéssel töltötte Mátéfi Eszter és csapata. Ezt követően taktikai videózás szerepelt a programban, majd a csendes pihenőt követően este fél 6-kor (magyar idő szerint 10:30-kor) indultak edzeni a lányok.
- Az idő megfelelő, többnyire borongós itt Suzhouban - tájékoztatta a kézi.hu-t Szántó András csapatvezető. - Az akklimatizálódás kisebb zökkenőkkel ugyan, de mára már szinte mindenkinek sikerült, egy-két nap, és teljesen hozzászokunk a hét óra időeltolódáshoz. A hétfői városnézés jól jött a lányoknak, kicsit kizárhatták az életükből a kézilabdát, de délután már újra az edzésé a főszerep. A sérültek szépen javulnak, így csupa jóról tudok beszámolni a csapat kapcsán. Kedden magyar idő szerint délben mérkőzünk meg a házigazdák csapatával, majd két nappal később a németekkel is találkozunk.
|